Fél éve indult el a European Citizens’ Initiative (ECI) „Good Clothes, Fair Pay” kezdeményezés az Európai Bizottság felé, melynek keretében 1 millió aláírást kell gyűjteni az uniós polgároktól, hogy segítsék olyan jogszabály kidolgozását, amely kötelezi a divatcégeket az élőmunkáért járó bérek átvilágítására és a ruháinkat készítő munkások tisztességes megélhetéshez szükséges béreinek a biztosítására.

#GoodClothesFairPay #WhoMadeMyClothes   Ez lenne az első uniós szintű jogszabály a megélhetést biztosító bérekről a ruhaipari dolgozók számára világszerte.

Amikor a fenntarthatóságról beszélünk, amely a divatban is egyre fontosabbá válik, érdemes arról is beszélni, hogy az érintett ruhaiparban dolgozókat mennyire vonják be a fenntarthatósággal kapcsolatos beszélgetésekbe.

Ezekben a diskurzusokban a hangsúlyt gyakran kizárólag a környezetre helyezik. Az egyik fontos szempont, amely gyakran kimarad a beszélgetésből, a megélhetés fenntartásának fontossága, különösen, ha az ellátási láncban dolgozókról van szó.

Jelenleg egyértelmű a választóvonal a márkák között, amelyek a fenntarthatóbb anyagok használata mellett döntenek, de még mindig nem biztosítják, hogy a dolgozóik tisztességes bért kapjanak. "A ruhák addig nem lesznek fenntarthatóak, amíg a ruhák készítőinek nem lesz méltó munkájuk, és nem kapnak megélhetést biztosító fizetést" - mondta a Vogue-nak Kalpona Akter, egy korábbi gyermekmunkás, aki jelenleg a Bangladesi Munkavállalói Szolidaritási Központ (BCWS) ügyvezető igazgatója. "A munkások semmit sem kapnak ezekből a fenntarthatósági] kampányokból" - teszi hozzá Khalid Mahmood, a pakisztáni Labour Education Foundation igazgatója. "Ezeket a kampányokat csak maguknak a márkáknak a promóciójára használják".

A ruhaipari munkások iránti tisztelet hiánya a világjárvány kezdete felé mutatkozott meg, amikor világszerte több mint egymillióan (főként nők) vesztették el állásukat a nagy márkák 16,2 milliárd dollár értékű lemondott megrendelései miatt. Sokan már így is egyik fizetéstől a másik fizetésig éltek, így ez kétségbeejtő időszak volt a ruhaipari dolgozók számára olyan országokban, mint Banglades, Pakisztán, India és Kambodzsa. "A munkások két-három napot sem tudtak túlélni fizetés nélkül, ha nem voltak megtakarításaik" - folytatja Mahmood. "Háztartási tárgyakat kellett eladniuk, vagy hitelt kellett felvenniük." 

Az a helyzet, amelyben a ruhaipari dolgozók a világjárvány idején voltak, előrevetíti, hogy mi várhat rájuk, ha az iparág végre elkezdi kezelni a túltermelés problémáját. "Kevesebb fogyasztás kevesebb gyártást jelent - mi történik akkor ezzel az embertömeggel?" mondja Akter, rámutatva a ruhaipari dolgozók szociális biztonságának hiányára. "Az embereknek nem szabad elfelejteniük, hogy ezeknek a munkásoknak munkára van szükségük."

Tekintettel a jelenleg előállított hatalmas mennyiségű ruházatra, a ruhaipari munkásoknak megélhetést biztosító bért fizetni azért, hogy kevesebbet gyártsanak, fenntarthatóbb - és etikusabb - modell lenne a jövőben. "Jelenleg a ruhaipari munkások 15 órás napokat dolgoznak éhbérért" - jegyzi meg Akter. "Ha mindannyian össze tudunk fogni, és el tudjuk érni, hogy a fenntartható ruházati termékekből származó pénz egy jó része a munkásokhoz jusson, akkor jobb életük lehet."

A kampányolók szerint a munkások tisztességes bérezésének biztosítása kulcsfontosságú ahhoz, hogy az iparág kezelni tudja környezeti lábnyomát. "A megélhetési bér megfizetése a leggyorsabb módja annak, hogy a divatipar ténylegesen elérje a klímavédelmi vállalásait" - magyarázza Ayesha Barenblat, a Remake nonprofit szervezet alapítója és vezérigazgatója. "Azért lehet túltermelni és ilyen eldobható módon létrehozni ruhadarabokat, mert nem megélhetést biztosító béreket fizetnek, hanem kizsákmányolóbéreket. Ha előírnánk a megélhetést biztosító béreket, akkor a divat fogyasztási problémáját is kezelnénk."

A munkavállalók más iparágakba való átmenetének segítése is szükséges lehet a jövőben, valamint annak biztosítása, hogy a társadalombiztosítással, mint védőhálóval rendelkezzenek, amelyre támozkodhatnak. "A márkák és a munkáltatók felelősek a munkavállalók megsegítéséért, mert hatalmas profitot termeltek a munkájukból" - mondja Mahmood. "Ki kell találniuk valamilyen megoldást, amely lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy átmenjenek más iparágakba, és ezt a munkavállalókkal konzultálva kell megtenni."

Ez utóbbit illetően a munkavállalók szakszervezet-alapítási joga kulcsfontosságú az igazságos átmenethez. "A szakszervezetek fontosak, hogy a ruhaipari dolgozóknak legyen hangjuk és helyük az asztalnál, mert nagyon sok termelő országban a szakszervezeteket megtizedelték, így nincs meg az az intézményes erő, amellyel visszavághatnának, és változtatásokat hozhatnának és támogathatnának" - folytatja Barenblat.

A szörnyű Rana Plaza tragédia idén immár tizedik évfordulóján, amikor a bangladesi Dakkában, egy nyolcemeletes ruhagyárkomplexum összeomlásakor 1134 ember vesztette életét, fontos, hogy ne felejtsük el, hogy a munkavállalók biztonsága továbbra is kiemelt kérdés.

Ez annak ellenére igaz, hogy a bangladesi megállapodásnak (amelyet azóta Nemzetközi Egészségügyi és Biztonsági Megállapodásnak neveztek át) köszönhetően előrelépés történt, amely a márkák és a szakszervezetek között a biztonságos munkakörülmények biztosítása érdekében létrejött, jogilag kötelező erejű szerződés. " Jelenleg kétmillió dolgozó dolgozik olyan gyárakban, amelyeket az Accord keretében ellenőriztek, de Bangladesben összesen négymillió ruhaipari dolgozó van" - magyarázza Akter, hozzátéve, hogy néhány nagy márka még nem csatlakozott az új Accordhoz.

Ha a ruhaipari dolgozók nem kapnak megélhetést biztosító bért és nem teremtenek számukra biztonságos munkakörülményeket, akkor a fenntartható divatipar egyszerűen nem létezhet. Ez azt jelenti, hogy nekünk, fogyasztóknak meg kell kérdeznünk, hogy valójában ki készítette a ruháinkat, és hogyan bánnak velük. ""Ki készítette a ruháimat?" - erre a kérdésre nagyon kevesen tudnak válaszolni" - mondja Orsola de Castro, a Fashion Revolution társalapítója, amely szervezet régóta folytat kampányt és pontosan ezt a kérdést teszi fel.

Tekintettel arra, hogy számos gyártó ország az éghajlati válság fő terhét is viseli, elengedhetetlen, hogy a ruhaipari dolgozókat is bevonják a fenntarthatóságról szóló beszélgetésbe. "Nem beszélhetünk a bolygó védelméről anélkül, hogy ne beszélnénk az emberek védelméről" – foglalja össze Orsola de Castro. "A ruhaipari munkásokat nem hagyhatjuk magukra”.

 Itt írhatod alá a #GoodClothesFairPay kezdeményezést:

                                         https://www.goodclothesfairpay.eu/

 Cikk forrása: VOGUE: https://www.vogue.co.uk/fashion/article/garment-workers-sustainability